2014. december 17., szerda

Epilógus

Hellóóó!!! Először is tisztázzuk, szerintem ritka sablon történet lett ez, szóval ne csodálkozzatok rajta, hogy az epilógus is ilyen kis semmi lett.. igazából én ezt a történetet már a felénél abba akartam hagyni mivel hiányzott belőle valami. De aztán ahogy olvastam a lelkes komijaitokat, egyszerűen nem volt szívem csak úgy abbahagyni..úgy látszik megérte, mivel nektek nagyon is tetszett aminek rettentően örülök is :) a kövi történet természetesen már a napokban érkezik...vagy holnap vagy pénteken átlakítom az oldal kinézetét és felteszem az előzetest is és majd az után jön akkor az első fejezet, de most többet nem mondok róla ;) tudom az epilógus szánalmasan rövid lett, de egyszerűen nem jutott más eszembe és valahogy le akartam zárni a történetet, nézzétek el nekem :) 

#THEO
- Szóval Miss. Payne félkérhetném egy táncra? - nyújtsa felém Liam a kezét miközben az arcán egy hatalmas vigyor terül szét.
- Természetesen Mr. Payne. - csúsztatom a kezemet a kezébe és engedem, hogy felhúzzon a székemről majd egyenesen a tancparkett közepére vezessen.
Na nem, nem kell rosszra gondolni. Még mindig csak tizenhét vagyok, szóval nem a mi esküvőnk van, vagy ilyesmi. Igazából tényleg esküvő van, csak nem a miénk, hanem az anyámé és Adamé.
Igen összeházasodtak és most már hivatalosan én is Payne vagyok mivel Adam ragaszkodott hozzá, hogy vegyem fel a nevét. Elég furán jön ki, hogy a pasim vezetékneve az én vezetéknevem is. Mondjuk ez mindenhogy furán jön. Egy házban élünk, az anyám az mostohaanyja, az apja a mostohaapám, és van a vérszerinti testvére az én mosthohatestvérem lett, és a szüleinknek most lett közös gyerekük, mégis járunk. Mert járunk, már több mint egy éve. Elég durva volt mikor közöltük a szüleinkkel, hogy járunk. Igazából nem is voltak annyira meglepődve mivel pont akkor jelentették be, hogy kisbabájuk lesz. Vagyis kettő mivel anya ikreket vár. Természetes dolog volt, hogy össze is fognak házasodni. És erre ma hivatalosan is sor került. Őszintén megmondva örülök a boldogságuknak. Hisz ha Ők nem lennének akkor talán én sem járnék Liammel és nem ismerném Harryt sem, aki a legjobb barátom lett. Eszméletlen a srác, komolyan mindent el merek neki mondani mert egy csomó tanácsot tud adni. A legjobbat pedig még nem is mondtam. Ő és Chanel már egy pár. Talán úgy fél éve jöhettek össze mikor Liammel moziba készültünk randira és Harry is velünk jött ott pedig összefutottunk Chanelel és valahogy nagyon összemelegedtek a kis Haroldal. És Chanel Liamnek is megfelel, szóval eszébe sincs elrontani egy randijukat sem. Tudja, hogy Chanel soha nem lenne képes összetörni az öccse szívét.
Gondolom kíváncsiak vagytok, hogy mi lett Astonnal és Pammel. Nos mind a ketten hivatalosan is vissza költöztek Ausztráliába, mivel az anyám egy hatalmas balhét csapott azon az ominózus napon mikor Ashton majdnem agyonverte Liamet.  Akkor nap rosszabbul is elsülhettek volna a dolgok, de én mégis örülök, hogy így történt mivel lehet, hogy soha nem jöttem volna össze Liammel.
Fejemet Liam mellkasába fúrom aki erősebben húz magához a derekánál fogva. Lassan mozgunk a zene ritmusára. Örülök, hogy az életem végül így alakult. Mert rosszabb is lehetett volna ha Ashtonnal maradok.
- Unatkozom - sóhajtok fel. Örülök meg minden, de ezek az esküvők valahogy nem az én stílusom. Liam felnevet és egy puszit nyom a hajam közé.
- Menjünk vissza a házba. - kap az ötleten én pedig bólintok. Még szerencse, hogy úgy döntöttek, hogy az esküvőt a kertben tartják meg. Liam megfogja a kezem és sietősen kivezet a tömegből és megindulunk a ház felé, ott pedig egyenesen az emeletre vezet be a szobájába. Mikor becsukódik utánam az ajtó a zakóját leveszi magáról, a nyakkendőjét szétfűzi az ingjén lévő gombokból pedig jó párat kigombol és az ágyára huppan. A szobája még mindig úgy néz ki mint hónapokkal ezelett, annyi különbséggel, hogy még mindig ott van a falon lévő hatalmas lyuk, csak mostanra már nem fedi semmi így tökéletes átlátást nyer az én szobámba. És ezt imádom mert így olyan mintha közös szobánk lenne.
Nyugodtan üldögél az ágyán én pedig gondolkodás nélkül vetem rá magam. Meglepődik, de nem lök le magáról. Engedi, hogy teljes testemmel rajta feküdjek miközben arcát apró puszikkal lepem el.
- Esküszöm Theo nagyon benne lennék, de szerintem nem ez a legalkalmasabb pillanat erre. Szinte az összes rokonunk itt van és nem akarom, hogy azt hallgassák, ahogy elélvezek. -  nevet fel erre játékosan megütöm a vállát. Perverz. Nem is arra gondoltam!
- Mondtam már, hogy mennyire imádom a nyakadon lévő anyajegyet? - kérdezem és egy gyengéd csókot nyomok a ponta amiről beszéltem. Liam felkuncog és egy gyors modzulattal választ a helyzeten. Vagyis én fekszem alul Ő pedig felettem.
- És tudod, hogy én mit imádok benned? - kérdezi incselkedve mire megcsóválom a fejem. - Mindent! - csókol meg. - De amit a legeslegjobban, az az, hogy a barátnőmnek mondhatlak. - tűr egy tincset a fülem mögé és megpuszilja az arcom. Elpirulok.
- Szeretlek. - mondom elérkékenyülve.
- Gondolj csak bele, hogy lehet, hogy a következő esküvő amin részt veszünk az a sajátunk lesz. - néz a szemem közé és ismét szenvedélyesen megcsókol.
Ki tudja. Hisz ki hitte volna, hogy mi egyszer egy párt fogunk alkotni? Senki. Ezért nyugodtan megtörténhet az is, hogy legközelebb tényleg a mi esküvőnk lesz. Amit én nem bánnék. Képes lennék Liammel leélni az életemet.

24

Hellóóóó!!! És íme itt az utolsó előtti fejezet :D már csak egy epilógus van hátra, amit nem tudom, hogy mikor tegyek fel. Mondjuk felteszem holnap, vagy szerdán és akkor már a hétvégén olvashatjátok az új történetemet, ami eléggé el fog térni ettől a történetemtől, sőt az összestől ;) szóval ha sok visszajelzést kapok ehhez a fejezethez, akkor legkésőbb szerdán felteszem az epilógust :D szóvaaaaal komizniiiiiiii

#LIAM
- Apa, Te honnan tudtad, hogy szerelmes vagy Anneba? Mármit érted ugye, hogy mire célzok? - a legjobb hely a beszélgetésre apával reggeli közben van, mikor Anne lelép dolgozni, Harry valahol az emeleten igazgatja a göndör fürtjeit, Theo pedig...nos róla mostanában nem tudok sok mindent. Egy házban élünk, de olyanok vagyunk az egymás számára mint két idegen. És valahogy ezen az állapoton egyikünk sem akar változtatni. Most még rosszabb közöttünk a viszony mint régen volt mikor utáltuk egymást.
És tudjátok mi a legszörnyűbb? Hogy szimplán már nem csak rajongok érte. Bele szerettem! Akár mennyire is próbáltam magam meggyőzni arról, hogy csak puszta fellángolás amit érzek iránta, nem ment. De hát én azt sem tudom, hogy milyen az mikor valaki igazán szerelmes. Volt már egy csomó csajom, de az összes iránt ugyan úgy éreztem. Jó volt velük smárolni, meg dugni. Semmi érzés nem fűzött hozzájuk. Pont ezért szakítottam velük időnap előtt. Azonban Theo tiszta más. Az őrületbe kerget, hogy nem kaphatom Őt meg. Mit eszik Ashtonon? Basszus az a gyerek majdnem megerőszakolta Őt holt részegen, és mégis képes vele járni.
Tényleg említettem már, hogy újra összejöttek? Vagy lehet nem is szakítottak. Azt sem tudom, hogy mikor jöttek így össze. Mert összejöttek. Tegnap is Ashton egész nap Theo szobájában volt, én pedig a sajátomban és hallgatóztam. Őszintén reménykedtem benne, hogy talán Irwin megint elveszíti az eszét és ráveti magát Theora. De valahogy nem történt meg. Csak nevetgéltek meg hülyültek. Theo boldognak tűnik, nekem pedig el kellene fogadnom. Hisz miattam van ez most az egész.
Igaz Ő volt az aki megpofozott, de talán megérdemeltem. Pamet már rég le kellett volna állítanom. Vagyis el kellett volna neki magyaráznom, hogy közöttünk soha semmi nem lesz. Nem értem, hogy miért nem tudja felfogni, hogy nekem nagyon nem jön be. Lehet, Ő szerelmes belém, de rosszul teszi mert akkor rám örökké várhat. Ráadásul most már még jobban utálom mert tönkre tette Theoval a kapcsolatomat. Simán eljött volna velem randizni és akkor még közelebb kerültünk volna egymáshoz és talán mostanra már a barátnőm lenne. Pam sikeresen elszúrta. Úgy ahogy én is. Nagyon csúnya dolgokat vágtam akkor éjjel a fejéhez. Soha nem tekintettem úgy Theora mint egy kurvára. Nem is értem, hogy hogyan voltam képes olyan csúnya dolgokat a fejéhez vágni. Nála aranyosabb lány nem is él a Földön. Mindent elszúrtam.
- Liam, az ilyet nem tudni kell, hanem érezni - kortyol bele apa a kávéjába miközben egy bujkáló mosoly jelenik meg a szája sarkában miközben engem néz.
Tudom furán jön ez most ki, de egyszerűen nem értem magamat. Kell Theo, de mi van akkor ha nem is szerelemmel szeretem? Lehet, hogy még mindig csak kell és a magaménak akarom tudni. Nem akarom Őt kihasználni vagy ilyesmi. Azt akarom, hogy szeressem a szívemből. De nem tudom, hogy azt honnan tudhatnám meg, hogy szerelmes vagyok belé. Pont ezért gondoltam úgy, hogy ideje lenne egy tapasztaltabb emberhez fordulni. Apa pedig eléggé tapasztalt az ilyen térén. Anyával is boldog volt és most Annel is az. Kétszer képes volt szerelembe esni.
- Ezzel most nem segítettél sokat. - horkantok fel gúnyosan. Nekem magyarázat kell. Magyarázza el, hogy mit kell éreznem mikor szerelmes vagyok! Ha biztosra fogom tudni, hogy tényleg szerelmes vagyok Theoba, akkor nem érdekel Ashton, megszerzem magamnak Theot.
- Mit érzel mikor meglátod? Mikor a közeledben van? Mikor nincs melletted? - elgondolkodom. Az alsó ajkamba harapok és úgy töprengek. Mostanában soha sincs a közelembe mivel Ashtonnal van. Nem értem, hogy mit eszik rajta Én sokkal jobb pasi vagyok.
- Ezek hülye kérdések ugyanis pasija van, aki szerintem csak kihasználja. Sőt legszívesebben páros lábbal rúgnám el a közeléből, mivel kicsit sem hozzá való. Nagyon megfogja Őt bántani én pedig nem tudok rajta segíteni, mert elcsesztem az egészet. Nekem kellene a srác helyébe lennem! - a szavak csak úgy dőlnek belőlem és jól esik őket hangosan kimondani. Apa lehet, hogy nem tudja kiről beszélek, de nem is ez a lényeg. Végre hangosan ki tudtam mondani azt amit érzek. Utálom Ashtont és szó szerint féltem tőle Theot. Irwin meg akarta Őt erőszakolni! Ha akkor nem lettem volna ott akkor mostanra Theo egy lelki roncs lenne az miatt a farok miatt. Apa nem szól semmit. Csak mosolyogva figyel, ami szerintem nagyon nem szép dolog. - Ez nem vicces! - de apa csak mosolyog tovább csendben. Nem értem mi a baja.
- Választ kaptál a kérdésedre. - mondja nyugodtan. Összeráncolom a homlokomat és értetlenül pislogok felé. Milyen kérdésemre kaptam választ? Semmilyen kérdésemre nem kaptam választ, hisz nem mondott semmit, csak bugyuta kérdéseket tett fel amiknek semmi jelentőségük nincs.
- Tessék? - kérdezem összezavarodottan.
- Féltékeny vagy erre a fiúra aki ezzel a lánnyal jár. Ami azt jelenti, hogy szerelmes vagy a lányba, mivel érzéseket táplálsz iránta. Utálod a fiút mivel elvette Tőled a lányt aki neked kell. A féltékenység a szerelem első fő jele! - hűha. Így bele gondolva és hangosan kimondva tényleg igaza van. Utálom Ashtont mert elvette tőlem Theot. Én tényleg féltékeny vagyok rá. Ezek szerint akkor amit érzek Theo iránt az tényleg szerelem.
Én szerelmes vagyok egy lányba! Nem csak kihasználni, játszani és megfektetni akarom, hanem azt akarom, hogy tényleg a barátnőm legyen. Kézenfogva akarok vele járni a városban. A suliban a szüneteket vele akarom tölteni. Minden reggel és este én akarok lenni az első és az utolsó ember aki elmondja neki, hogy mennyire szeretem. Szeretem Theot! Most már tényleg tudom, hogy mit is akarok valójában. Nem érdekel, hogy Ő nem tudja, hogy még mit érez. Azt akarom, hogy az én érzéseimet ismerje. Muszáj megtudnia, hogy igenis szeretem mindazok ellenére, hogy hogyan bántam vele az évek során.
- Szóval féltékeny vagy Ashtonra - kis híján lefordulok a székről mikor szembe velem Harry zöld szemeit látom. Hogy került ide? És hol van apa? Most magamba beszéltem és Ő meg végig hallgatta azt ahogy Theoról áradoztam? Komolyan mindent kimondtam? - Apa a kocsiban vár rám, úgyhogy gyors magyarázatot kérek.
- Mit tudsz? Egyáltalán honnan tudod? - nem hiszem azt, hogy Harryvel szeretném megbeszélni ezt az egészet.
- Én már rég tudom, hogy neked bejön Theo - vonja meg a vállát egyszerűen. Harry néha félelmetes. Mindent tud amit nem is kellene tudnia. Olyan dolgokat is tud amiket más nem. - Theo sem szerti Ashtont. Szerintem arra vár, hogy Te végre kinyögd az érzéseidet. - tovább is beszélne ha apa kint nem dudálna már, hogy induljon. Harry megveregeti a vállam és kirohan a konyhából.
Magam maradok a helységben a gondolataimmal. Szóval Theonak is én kellek, és vár rám. De akkor miért jár Ashtonnal? Nem értem a női logikát.
Gondolkodnék én még tovább is, ha az emeletről nem jönne le a szép párocska. Theo Ashtonba van karolva és valamin nevetgélnek. A kezeim ökölbe szorulnak, de nem szólok semmit. Hagyom, hogy elmenjenek mellettem és végleg elhagyják a házat. Tökön szúrom magam ha most kiderül, hogy Ashton itt aludt az éjjel. A idegeim az egekbe szöknek miközben összekészülődöm a sulihoz és elindulok a garázs felé ahol Anne autója parkol. Mivel ma éjjeles volt ezért megengedte, hogy elvigyem a suliba.
Lassan lépkedek a garázs felé, de a végpont felé nem érkezem meg, mivel Aston az utamat állja. Pontosan a kapunkban áll, Theonak pedig hűlt helye. Mit keres nálunk Ashton Theo nélkül?
- Szállj le a csajomról! - közli komoran a tényt. Nem tudom eldönteni, hogy most nevessek, vagy sírjak rajta. Végül az utolsó gondolatomnál döntök. Vagyis jól kinevetem, hogy milyen szánalmas. Még Ő is tudja, hogy Theo belém szerelmes, de mégsem engedi el. Szánalmas.
Azonban ezt a cselekedetemet rögtön meg is bánom ugyanis pár másodperc múlva megkérzem Ashton könyökét a szemem alatt. Akkorát behúzott, hogy kis híján elterültem. Megütött engem ez a seggfej! Ráadásul azt sem tudom, hogy miért. Komolyan engem ennyire szeret mindeni verni?
- Eszednél vagy, bazd meg? - kérdezem miközben a szemem alatti pontot kezdem el simogatni. - Ajánlom, hogy kérj bocsánatot, vagy nagyon megjárod! - figyelmeztetem, de olyan mintha egy süketnek beszélnék mivel a kezét megint ütésre lendíti. És most már nem olyan kedves mint amilyen először volt. Sokkal nagyobbat és erősebbet üt ami miatt a hideg betonra zuhanok és beütöm a fejem. A szeme rögtön káprázni kezd a fájdalomtól, de nincs időm ezen gondolkodni mert addigra Ashton már felettem tornyosul és megint behúz. Érzem, hogy az orromból megered a vér, de Őt még ezt sem zavartatja. Próbálok védekezni, de nem érek el túl sok mindent. Túlságosan fáj a fejem és az orrom.
- Most legyen nagy szád! Rámozdulsz a húgomra, most meg a csajomat akarod elvenni? Theo az enyém és csak, hogy tudd meg ma este úgy megdugom, hogy holnap reggel lábra sem fog tudni állni. És ami a legjobb ,most Te sem leszel ott, hogy megakadályozd mivel mindjárt úgy agyon verlek, hogy még a kórházban sem fognak tudni helyre hozni. - megőrült! Ahogy beszél úgy morog és üt. Úgy látszik tényleg az a terve, hogy engem kórházba küldjön, hogy aztán este tudja elintézni Theot. Az én Theomat. Ha most hagyom magam, akkor tényleg nem fogok rajta tudni segíteni.
- Te szemét...- nyögöm ki nagy nehezen. Mondanék én még mást is ha tudnék. De annyira fáj mindenem, hogy képtelen vagyok még csak megmozdulni is.
- Ashton! - most csak képzelődöm vagy tényleg Theo hangját hallom? - Normális vagy? Hisz agyonvered! - résnyire kinyitom a szemem és látom ahogy Theo Ashton hátára veti magát és úgy próbálja elhúzni felőlem.
- Hagyj...-kiált rá a srác és azzal lelöki magáról Theot. A földre kerül és ez az a pillanat mikor elegem lesz. Megütötte Őt! Bántotta! Ezt most megkeserüli.
Fogalmam sincs, hogy hogyan vagyok képes, de felállok a földről és megindulok Ashton felé. Szerencsére Theoval van elfoglalva így könnyen mögé tudok lépni, majd tudok behúzni neki. Egy ütés, de mégis akkora, hogy Ashton ájultan esik össze én pedig kimerülten rogyok le a földre és kezdem el simogatni a fejem. Nyugodt vagyok mivel Theo mellettem ül és nincs semmi baja.
Csak szótlanül ülünk és mégis Ő az aki mellém csúszik és kezdi el törölgetni az arcomat a kabátja ujjával.
- Már másodszor mentettél meg. - suttogja csendesen.
- Igazából most Te mentettél meg engem. Ha nem húzod le rólam ezt az állatot akkor tényleg agyonvert volna. - ez az igazság. Theonak köszönhetem, hogy ennyivel megúsztam.
- Miattam ugrott neked - mondja én pedig érdeklődve kapom rá a fejem. - Szakítottam vele, ugyanis az van, hogy...- a hajába túr és keresi a megfelelő szavakat. Tudom, hogy mit próbál mondani. Azt hiszem, hogy itt az idő.
- Szeretlek! - mondom ki és nézek a szemébe. Figyelem a reakcióját, sőt már várom, hogy feláll és itt hagy, de nem ezt teszi. Ezért tovább folytatom. - Tudom szemét voltam veled mindig amit szégyellek is. Viszont soha nem gondoltalok kurvának, csúnyának vagy kövérnek. Tökéletes vagy! Csak ezt nekem nehéz volt beismerni, mivel eddig Te vagy az egyetlen lány aki iránt így érzek. Minden új nekem és ezt meg kell, hogy értsd. - és kimondtam. És a nyakamba ugrott és Ő az aki megcsókolt.
- Tudod az utálatot és a szerelmet egy hajszál választja csak el - kuncog fel mikor elhúzódik Tőlem. - Tök normális dolog, hogy elérted nálam, hogy egy nap alatt beléd szeressek, csak tudod ez a számomra még mindig lehetetlen. Szeretlek! Felfogod Te ezt? Én beléd szerettem...-mondja hihetetlenkedve, de lenyugvás képpen ismét magamhoz húzom, hogy tudjam megcsókolni.
A csókjától a mennyországban érzem magam. A közelségétől a fellegekben. És mostantól mindig ezt fogom érezni. Hisz szeret! Egy lány képes volt tényleg belém szeretni. És én is szeretem Őt. Kell ennél jobb dolog?

23

Hellóóóóóó!!! Íme itt az új fejezet, és ezen kívül már csak egy rendes fejezet lesz plusz egy epilógus, szóval a történetnek a jövő héten vége is lesz...de a többivel most még nem foglalkozunk :) komizniiiiiiiiiiiii

#THEO
Mondhatnám azt, hogy meglepődtem Liam viselkedésén. De ha ezt mondanám akkor hazudnék ugyanis a szívem mélyén nagyon is jól tudtam, hogy valaki nem változik meg ilyen hamar, pláne nem Liam. Benne annyi gyűlölet és utálat van irántam, hogy egyszerűen képtelenség lett volna a számára mindent elfelejteni. És nem is felejtette el. Gondolta megleckéztet amiért én anno annyiszor kikosaraztam. Elnézést kértem miatt, de ha nem érti meg, hogy akkor még gyerek voltam akkor sajnálom. Azért azt mégsem néztem volna ki belőle, hogy ennyire féreg. Sejtettem, hogy valamit tervez ellenem, de azt nem hittem, hogy ennyire hátba szúr. Vagy inkább szíven.
Naiv voltam és vagyok, ugyanis elhittettem magammal, hogy megváltozott. Pár nap alatt olyan érzelmi változásokat ért el nálam ami eddig még egy fiúnak sem sikerült. Pedig senkit nem engedtem közel magamhoz. És pont Liam lett az, akit magamhoz engedtem, de annyira, hogy még magam is meglepődök saját magamon.
Mi volt az első amit megígértem magamnak úgy pár éve? Soha nem fogok belé szeretni Liam James Paynebe! És mi történt pontosan két napja? Bele zúgtam abba a fiúba akibe soha a büdös életbe nem akartam szerelmes lenni. Mégis, hogy létezik ez? Nekem még mindig utálnom kellene Őt. Hisz semmit nem változott. Egy paraszt, aki csak kihasználja a lányokat. A legszörnyűbb dolog pedig az, hogy most már én is felkerültem a listájára. A listára, ahol azok a lányok szerepelnek akiket már kihasznált. Sőt szerintem a lista legelején szerepelek, mivel én voltam annyira hülye, hogy be is vallottam neki, hogy mit érzek. Mégi mi ütött belém? Ennyire könnyen kapható lennék a számára?
Liam szerintem tudta, hogy mit kell ahhoz csinálnia, hogy az ujjai köré csavarjon. Eljátszotta nekem, a kedves, aranyos fiút aki megbánta a bűneit. A fiút aki csak megjátszotta, hogy egy nőfaló és, hogy igenis vannak érzései. Én pedig hittem neki. Egy marha vagyok! Most pedig biztos röhög a markában, hogy a terve bevállt.
Tök egyértelmű, hogy titkon Pammel is kavar. Hisz ott volt a parkos eset. Együtt érkeztek és nagyon élvezték egymás társaságát. Lehet, hogy már azóta van köztük valami, csak nem merik felvállalni a kapcsolatukat Ashton miatt. Nem csoda, hogy Ashton félti Pamet Liamtől. Ashtont akartam gyűlölni holott itt akit utálnom kell még mindig, az Liam.
Ashton ma részeg volt ami egyértelmű hisz bulizott. Nem volt az eszénél és ezért nem tudta, hogy mit csinált velem. Ha józan lett volna tuti, hogy nem nyomult volna annyira. Legalább most már azt is tudom, hogy Liam hogyan került a buliba ahova hivatalosan nem is volt meghívva. Pammel jött, egyértelműen.  És én Pammel akarok versenyezni. Még szép, hogy Liam Őt választja helyettem. Meg amúgy is, az biztos, hogy én nem fogok harcolni Liamért, pláne nem Pammel. Pam olyan a számomra mint Chanel. A barátnőm, akit igazából Harryvel képzeltem el. Hát az senkit nem érdekel, hogy én mit gondolok. Pam már akkor zavarban volt mikor először meglátta Liamet. Liam pedig már akkor kijelentette, hogy csak napok kérdése és megszerzi magának a lányt. És sikerült is neki. Csak akkor még nem gondoltam, hogy ennyire fog fájni az, hogy összejönnek. Mert fáj!
De nem fájhat! Semmi nem voltam köztem és Liam között. Csak játszottunk egymással. Nekem itt van Ashton aki szeret és szerintem hónapok kérdése és én is belé szeretek. Azt ami pedig az elmúlt pár napban történt Liammel, elfelejtem. Minden olyan lesz mint régen. Utáljuk egymást.
- Theo! - gőzöm sincs, hogy hogyan csináltam azt, hogy a házunk elé értem. Nem tudom milyen úton jöttem haza és, hogy hogyan. Egyszerűen csak a házunk elé értem és máris meghallom a nevem. Még pedig Liam szájából. Úgy csinálok mintha nem hallanám Őt. Nyugodtan nyitom ki a kaput és nem törődöm vele, hogy az egész ház sötétbe van borulva. Azt sem tudom, hogy hány óra lehet. Talán hajnal. Na nem mintha az anyámat igen érdekelné, hogy mikor kerülök haza. Adamhoz pedig semmi közöm nincs. Nem az Ő gyereke vagyok. Fél szemmel látom, hogy Liam gondosan csukja be maga után az apja autójának az ajtaját és rögtön felém rohan. Nem állok meg. Felszegettel fejjel keresem a kulcsaimat, de addig Ő is felér. - Kérlek. - nyöszörög és elkapja a karom, hogy gyengéden tudjon maga felé fordítani. Mérges vagyok, de mindaközben élvezem is, hogy mindjárt elsírja magát.
- Ne. Érj. Hozzám! - minden egyes szót jól kihangsúlyozok és próbálom kikapna karom a kezéből. Nem enged. Erősebben szorít és szinte már kényszerít, hogy rá nézzek. Nem akarok rá nézni! Nem akarok vele beszélni! Nem akarom őt látni! Egyszerűen csak azt akarom, hogy hagyjon békén. - Hol hagytad a kis barátnődet? - kérdezem gúnyosan és erre a tekintet elsötétül, majd felmorog. Remélem, hogy az autóban várja. Kinézem belőle. Most engem próbál megint hülyíteni, aztán meg rögtön rohan vissza Pamhez.
- Ezt akarom elmagyarázni! - emeli fel a hangját és ránt egyet a karomon idegesen. Megijedek. És most tényleg. Félek attól, hogy esetleg elborul az agya és valami hülyeséget csinál. Vajon tényleg képes lenne megütni? Azt ha megpróbálná, tuti, hogy nem hagynám magam. - Nem járok Pammel és soha nem is jártam. Cseszettül nem bírom a pofáját, sőt előbb dugnék meg egy pasit, mint hogy belé kelljen nyomnom a farkam - lehajtom a fejem mert nem akarom, hogy meglássa azt, hogy kuncogok. Tisztázzuk nem azért nevetek, mert megbocsájtottam neki, vagy hiszek neki, hanem azért mert pont most valotta be, hogy simán össze feküdne egy sráccal. És még rám mondja azt, hogy lezbikus vagyok. - Hinned kell nekem! - suttogja és hideg kezét megérzem az ajkamon. Hirtelen kapom fel a fejem és lendítem meg a kezem ami az arcán csattan. Én most megpofoztam? A tenyerem nyoma vörös foltot hagy a puha arcán, mire Ő rögtön leveszi a karomról a kezét és a fájó pontját érinti meg. Még a szája is tátva marad a csodálkozástól. Ő sem akarja elhinni, hogy képes voltam megpofozni.
Én sem fogom fel, hogy mit tettem. Nem is akartam Őt megpofozni. Egyszerűen csak elvesztettem az eszem és máris meglendült a kezem. Soha nem lennék Őt képes direkt megütni! Pláne nem most, mikor nagyon is azt akarom, hogy minden legyen rendben közöttünk. Ha tudnék hinni neki, akkor most nem lenne ez ami.
Liam nem szól semmit. Csak fogja az arcát és megint úgy néz rám mint régen. Gyűlölettel és utálattal. Semmi kedves mosoly, együttérzés vagy valami. A puszta rideg hangulat. A Liamet aki elérte nálam, hogy egy nap alatt belé szeressek már megint elveszítettem. Vagy inkább elüldöztem magamtól. Én miattam van ez az örökös harag! Miattam lett ilyen amilyen. Csakis az én hibám. Ráadásul most még meg is érdemlem, hogy utáljon. Ok nélkül senkit nem lehet megpofozni. És én mégis megtettem. Nem volt rá okom kezet emelni. Csak el akarta magyarázni ezt a Pames ügyet. Engem azonban nem érdekel, még most sem.
- Láttam amit láttam Liam! Hazudtál a szemembe. Azt mondtad, hogy megváltoztál, pedig nem. Ugyan olyan szemétláda vagy mint mindig is voltál- a szavak csak dőlnek belőlem. Az arcán megjelenik egy rideg mosoly és látszik rajta, hogy nem érdekli a kis monológom. Ettől pedig még jobban elönt a méreg. -  Csak azért akartál velem összejönni, hogy tudj kihasználni! - és kimondtam. Három éve Ő vágta a fejemhez, hogy csak meg akar fektetni. Most én vagyok az aki közlöm vele ezt a nyilvánvaló tényt. Ő pedig még csak meg sem akarja cáfolni ezt a mondatomat.
Szóval mégis csak igaz. Az elmúl napok hazugságok voltak. A közelembe akart férkőzni, hogy tudjon megfektetni aztán szépen dobott volna. Igazából meg sem változott. Csak megjátszotta magát.
- És én még veled akartam összejönni...úr isten mekkora egy ökör voltam - túr bele a hajába és kínosan felnevet. Ajaj, azt hiszem, hogy megint sírás lesz a vége és az aki sírni fog az én leszek. Liammel nem érdemes kezdegetnem. - Azt hittem, hogy Te egy normális csaj vagy, akit igazán tudok szeretni és aki ugyan így érez irántam is. Basszus Te egy idióta vagy, akit mindenki messziről kikerül. Hát nem csodálom. Próbáltam nyitni feléd, reménykedtem benne, hogy leesik a tantusz, hogy igenis szeretlek, de Te egy makacs, undok, kurva vagy! Neked tényleg nincsenek érzéseid. Egy szívtelen dög, aki csakis magával törődik. Tudod így, hogy megismertelek igazából, örülök neki, hogy Pam ma rám ugrott és megcsókolt. Legalább megvédett attól, hogy veled keljen randiznom - csak pislogni vagyok képes. A könnyeim már majdnem kifolynak, de tartom magam.
Szeretett engem! Engem még senki nem szeretett úgy igazából. Vagyis senki nem közölte velem. Erre pont Liam az aki tényleg szeretett. Tényleg egy idióta vagyok. Senki más érzéseit nem veszem észre, csak a magamét. Nem érdekel más csakis önmagam. Igazt mondott mindvégig. Semmi köze nem volt Pamhez, ezek szerint. De ő sem egy kis angyal. Nagyon is vannak hibái. Amúgy sem vagyok kurva. És ha nem vitt el randizni akkor mi van? Nem fogok neki könyörögni, hogy vigyen el valahova. Ashton szívesen elvisz randizni, akár minden nap. - És csak hogy tudd, még ütni is bénán tudsz! - teszi még hozzá.
- Én legalább meg mertelek Téged pofozni.
- Ez lett az életed fő pontja mi? Más izgis dolog úgysem történik veled, hisz az életed egy bazinagy unalom. - ökölbe szorulnak a kezeim és talán képes lennék bemosni neki egyet. Azonban amilyen gyorsan jött az ötlet olyan gyorsan el is száll, mivel a bejárati ajtó kitárul és anyával meg Adammel találjuk szembe magunkat. Anya álmos és szerintem azt sem tudja, hogy hol van és, hogy mi történik. Adam azonban ébrebb mint valaha. A szemei villámokat szórnak miközben Liamet nézi. A mellettem álló srác csak nyel egy nagyot és bájosan elmosolyodik. Adjál neki Adam!
- Elvinni a kocsit szó nélkül? Hajnalban haza jönni és még csak arra sem vagy hajlandó, hogy felhívj és közöld velem, hogy hol vagy? - kérdezi Adam kicsit sem kedvesen. Liam elkezdi a cipőjét bámulni és pár másodpercig meg sem szólal. Adam a mintaapuka. Örök szobafogságra ítélni Liamet!
- Nos az úgy volt, hogy Theo segítségre szorult...- kezdi mire én rögtön rá kapom a fejem és küldök felé egy gyilkos pillantást. Ezt a kis mocskot. Na jó, tényleg rajtam segített, de ez már nem lényeges. Megoldottam volna én egyedül is. Ashton igazából nem is akart bántani. Liam túlreagálta a dolgot.
- Miről maradtunk le kislányom? - erre már bezzeg az anyám is felébred.
- Semmiről. Liam rémeket látott. - vonom meg a vállam.
- Persze, most már nem mered bevallani, hogy a kis barátod holt részegre itta magát és...- Liamből csak úgy dőlnek a szavak, de mikor oda érne a magyarázkodásba, hogy bevallja azt, hogy mit akart csinálni velem Ashton, erőteljesen a lábára lépek. Felordít és kicsit sem kedvesen löki meg a vállam.
- Mind ketten fel a szobátokba, és holnapig egyikőtöket sem akarom látni! - emeli fel a hangját Adam. Meglepődök. Ő nekem nem parancsolgathat. És ezt anya is tudja mert rémülten pislog a szerelmére.
- Adam nem kell ennyire tól reagálnod a dolgod. Hisz fiatalok, természetes dolog, hogy buliznak. - legalább anya kiáll mellettem. Haladás. Azonban Adamnek nem nagyon tetszik, hogy ellene mert szólni.
- Még gyerekek! Úgy maradt ki, hogy még csak nem is szóltak. Tudod mennyi kölyök kerül bajba ilyen bulikon? - anya nem válaszol semmit, csak hallgat. - Te lehet, megengeded hogy Theoból egy züllött felnőtt legyen, de Liamet nem fogom engedni kitenni ilyen veszélyeknek. - hoppá.
- Theo nem züllött. - csattan fel anya. Adam helyébe most menekülnék.
- Nem azt mondtam, hogy most az. Azt mondtam, hogy az lesz ha még sokszor meg fogod neki engedni, hogy csak így kimaradjon. - nem kezdegetnék anyámmal. Pláne nem akkor mikor valaki felébreszti. Anya eléggé szeret aludni.
- A fiad napi szinten hoz fel idegen lányokat a szobájába. Még csak a nevüket sem tudja! Szerinted ez normális viselkedés? Mi van akkor ha időnap előtt apa lesz? - Liam csak behúzza a nyakát és egyik lábáról a másikra áll. Harry vágya valóra vált. Anya és Adam veszekednek. És még csak semmit nem is kellett csinálnunk.
- A fiaim sorsa nem rád tartozik. Ő felettük én döntök! - anyánál ez a végszó. Utoljára ránéz Adamre majd amilyen gyorsan csak tud felrohan az emeletre. Én sem maradok. Anya után megyek, de a szobámba csapom be magam után az ajtót és sírásba kezdek. Tegnap még minden olyan tökéletes volt.

22

Sziasztoook! Van egy olyan érzésem, hogy ez után a rész után megint utálni fogtok xD azért remélem nem annyira :D komizni nagyoooon érrrrr ;)

#LIAM
Én egy kibaszott szuperhős vagyok. Sőt mostantól mindenki nyugodtan hívhat Batmannek, vagy inkébb Batliamnek? Még illik is! Ma estétől hivatalosan is hős lettem. Méghozzá megmentettem egy gyönyörű hercegnőt egy undor, köcsög szörnyetegtől. Vagy inkább szexmániástól? Inkább ez a hasonlat jobban illik Mr. Irwinre. Esküszöm ha még egyszer meglátom Őt a házunk körül én kibelezem. És ez a húgára is érvényes. Ashton és Pamela Irwin, őrültek és félelmetesek. Rögtön az elős pillanattól kezdve tudtam, hogy nem lehet bennük megbízni. Azt hiszik, hogy jól néznek ki, akkor mindenki imádni fogja őket. Hát Harry és Theo bele is estek a csapdájukba.
Bele sem merek gondolni, hogy mi lett volna akkor ha egy percel később érkezek meg a buliba ahova Ashton cipelte el magával Theot. Még jó, hogy én nem hallgatok senkire. Más srác tuti berezelt volna Ashtontól mikor az közölte velem, hogy én egy nem kívánatos személy vagyok a barátai között. És ez kit érdekel? Nekem csak Theo kellett és Őt akartam biztonságban tudni. Azt pedig nagyon jól tudtam, hogy Ashton mellett ma éjszaka nem lesz biztonságban. És milyen igazam volt.
Ashton csak megjátsza magát! Kedves, aranyos egészen addig míg a közelébe nem férkőzik az adott lánynak. Ismerem ezt a helyzetet mivel én is ezt szoktam csinálni. Hízelegtem egy lánynak, majd mikor az megadta magát rögtön az ágyamba vittem, másnap reggel pedig közöltem vele, hogy semmi komolyra ne számítson Tőlem.
Mai éjszaka után ugyan ez történt volna Theoval is. Ashton jól megdugta volna, reggel pedig kicsit sem kedvesen dobta volna. Theo pedig összetört volna. Nekem pedig végig kellett volna néznem, hogy egy buzi köcsög miatt szenved és sír. Theonak nem való a szenvedés, a sírás pedig még inkább nem. Őt nem sírásra teremtették. Neki mindig mosolyognia kell, mert akkor nekem is jó kedvem van. El sem tudnám úgy képzelni a napjaimat, hogy nem látom Őt mosolyogni.
Lehet, hogy évek során utáltuk egymást, de titkon mindig is figyeltem. Ő segített anya halálát is átvészelnem. Emlékszem arra a pillanatra mikor először megjelentem a suli anya temetése után. A szekrényeknél álltam miközben az egyik könyvemet bámultam lesütött szemekkel és néha-néha egy könnycsepp hagyta el a szemem. Senki nem gúnyot mert tudták, hogy mi történt az anyukámmal. És akkor megjelent Theo Chanellel. Nem vettek észre, csak egyszerűen elhaladtak mellettem és akkor meghallottam Thot nevetni. Mind ketten Chanel szekrényénél álltak ami nem messze volt tőlem, így fél szemmel figyeltem Őt. Figyeltem ahogy jókedvűen beszélgetett és nevetett. Az járt az agyamban, hogy milyen önfeledten boldog. És akkor felemeltem a fejem és mélyet sóhajtottam. Rájöttem, hogy nem érdemes anya miatt szomorkodnom. Elment, de az élet nem állt meg. Hisz itt van Theo Morris még nekem, aki tud boldog lenni. És ha Ő boldog akkor én is képes leszek az lenni, hisz anya is azt akarná. Theo miatt maradtam erős.
- Szerinted mi lesz most Ashtonnal? - kérdezi halkan a mellettem álló lány. Még mindig rettentő közel áll hozzám és a kezeimmel még mindig a vékonyka ujjait szorítóm. Így közelről annyira törékeny. Mindig is ennyire sovány volt? Azt tudom, hogy alacsony, de hogy ennyire. Szó szerint a mellkasomig ér csak fel, ami jó mivel imádom a pöttöm lányokat, ugyanis mikor megölelem őket olyan mintha megvédeném őket a testemmel.
- Kijózanodik, reggelre másnapos lesz, aztán azon fog töprengeni, hogy honnan szerezte a szeme alá a hatalmas lila foltokat - Theo halkan felnevet, de még mindig látom rajta, hogy a ma este történteken töpreng. Mikor bementem a szobába, csak azt láttam, hogy Ashton teljes testével rajta van, miközben Theo alatta vonaglik. De azt nem tudom, hogy mi történt előtte. - Bántott? - csúszik ki a számon és mérges leszek. Az biztos, hogy nem fogja ennyire könnyen megúszni. Amint lesz rá még alkalmam megkapja a magáét, de rendesen.
- Mi? Nem...dehogy. - és azzal elkezdi a füle alatt simogatni a nyakát. Mikor észre veszi, hogy figyelem rögtön elkapja onnan a kezét, de az én figyelmemet nem kerüli el. Lassan felemelem a kezem, majd gyengéden a füle mögé tűröm a kósza hajszálait és megpillantok egy csúnya harapásnyomot a füle alatt ahol a legvékonyabb bőr található. Ashton kiszívta a nyakát és nem gyengéden mint ahogy kellene. Mármint én csak élvezetből szoktam kiszívni a lányok nyakát akik ezt a tevékenységemet élvezik is. És egyikőjüknek sem ilyen csúnya nyomot hagyok magam után.
- Most már biztos, hogy megölöm - szorulnak ökölbe a kezeim és mélyen kifújom a levegőt. Theo megrémül és gyorsan vissza engedi a haját. Lenyugszom, majd két kezemet a derekára teszem és elkezdem magam felé húzni. - Annyira sajnálom - sóhajtom és a szája sarkába nyomok egy puszit. Megremeg és akkor tudatosul bennem, hogy vacog. - Fázol? - kérdezem és még jobban magamhoz húzom, hogy tudjam átmelegíteni. December vége van, és éjszaka Ő meg elindult egy szál pólóban, meg szoknyában. Nem is kérdés, hogy fázik e.
- Kicsit. - piszkálja meg az orrát, de nem úgy néz ki mint akit nagyon zavarna, hogy agyon van fagyva. Helyette csillogó tekintettel mered rám. Erre a válaszára rögtön elengedem és amilyen gyorsan csak tudom leveszem magamról a kabátomat. Nekem nincs rá szükségem mivel három póló van még mindig rajtam. Barátságosan nyújtom felé, de Ő nem akarja elvenni. - Így meg Te fogsz fázni.
- Nekem most nincs rá szükségem - ellenkezem és segítek neki bele bújni. Mikor kész lesz nevetségesen néz ki benne, ugyanis jóval nagyobb az Ő méretétől. - Dögös vagy! - jegyzem meg. Vigyorogva vállat von és egy mélyet szippant a kabátomból. Nem tudom, hogy mire jó ez.
- Annyira imádom a parfümöd illatát és azt, hogy az összes ruhádból ugyan az az illat árad. - hát ezt sem mondta még senki sem. Mármint egy lány sem. Elég fura így bele gondolva. Mármint azt sem tudom, hogy milyen illatúak a ruháim. Mindig ugyan azt a parfümöt használom és nem is nagyon törődöm az ilyen kis semmiségekkel.
- Te szoktad szagolgatni a ruháimat? - kérdezem gyanakodva és egy pimasz mosoly jelenik meg a számon. Hiába van sötét az úton csak pár lámpa ég, de még így is jól látom, hogy az arca lángol. Bírom mikor elpirul és zavarba van, ráadásul miattam. Persze, sok lány jött már tőlem zavarba, de Theo az akkor is más.
- Talán, néha - válaszolja zavartan és ez az a pillanat mikor megint olyan közel húzom magamhoz, hogy a szánk összeérjen. Először csak puszikat nyomok a szájára, de ezt mikor Theo megunja Ő az aki erőteljesen nyomja át a nyelvét a számba. Nem ellenkezem. Élvezem a csókunk minden pillanatát. Az elfojtott érzelmek és a vágyakozás összekeveredik. Ennek a csóknak már három éve meg kellett volna történnie, mikor én tizenöt voltam Ő pedig tizennégy. Nekünk már akkor össze kellett volna jönnünk, nem pedig harcolnunk egymással. A nagy könyvben mindig meg volt írva, hogy mi nekünk egyszer össze kell jönnünk. Már ha összejövünk. Nem kérdezem még meg, ugyanis félek az újabb csalódástól. Thoe már nem gyerek, szóval erre már nem tudja fogni és már a tanulás sem érdekli annyira.  Huszonkétszer kosarazott ki, nem akarom azt, hogy ez a szám még jobban növekedjen.
A szájából akarom hallani, hogy szeret. Neki kell először kimondania, mert ha ez megtörténik akkor ez azt jelenti, hogy komolyan gondolja. De addig nem járatom le magam még egyszer előtte. Egy lány előtt sem fogom lejáratni magam. Theo tudja, hogy mit éreztem és mit érzek, ezért most rajta a sor, hogy bizonyítson.
- Érdekes, hogy mik derülnek ki - levegő hiány miatt vállunk szét, de Theo kezei még mindig a nyakam köré vannak fonódva. Eszébe sincs elengedni aminek én kifejezetten örülök. - Ha már itt tartunk, mit imádsz még rajtam? - kezdem el fel-le húzogatni a szemöldökeimet. Az alsó ajkába harap és úgy gondolkozik hosszú másodpercekig.
- Ezt még nem mondhatom el. - csóválja a fejét hevesen.
- Mert? - kérdezem értetlenül.
- Még nem is ismerjük egymás igazán. Ha azt akarod, hogy az igazat válaszoljam a kérdésedre, akkor várnod kell még, hogy igazán kiismerjelek. - kacsint rám és megpaskolja az arcom. Nem erre a válaszra számítottam. Bennem mindenki szeret valamit. Elég ha csak valaki rám néz. A lányok imádják azt ahogy kinézek. Akkor Theo ezt miért nem imádhatja?
- Három éve ismerjük egymást. Egy iskolába járunk. És már egy házban is élünk. Nem hiszem el, hogy nem ismertél már meg igazán. - én már annyi mindent tudok Theoról, hogy akár egy könyvet is képes lennék róla írni. Most már azt is tudom, hogy melyik nap milyen bugyit meg melltartót hord.
- Én az igazi Liam Paynet akarom megismerni, nem pedig azt a srácot aki köcsög mindenkivel és azt hiszi, hogy Ő a Világ ura. - és már megint itt tartunk. Mikor fog már végre megbízni bennem? És mikor fogja végre elhinni, hogy nem vagyok olyan köcsög mint amilyennek Ő hisz? Az csak egy álarc ami megvéd a szenvedéstől.
- Az a Liam itt áll előtted! - válaszolom.
- Hát pont ez az! Ezt a Liamet nem ismerem. - mondja egy fokkal hangosabban. Mintha kettő lenne belőlem. A köcsög énemet nem szereti, pedig az is én vagyok. Összezavarodtam.
- Akkor ez esetben, el kell, hogy hívjalak randizni - túrok bele a hajamba és totál ostobán érzem magam. Ennél jobban már nem tudom megismerni. Mindent tudok róla és szerintem Ő is rólam. De ha az a vágya, hogy még ennél is jobban megismerjen, akkor a kérése számomra parancs. Elviszem randizni és akkor majd be fogja látni, hogy ez vagyok én.
- Tudod én nagyon elfoglalt vagyok. Új házba költöztem és lett két lüke bátyám is. Szóval borzalom most az életem. - nevet fel és én is elvigyorodok. Még szorosabban ölelem. Azt sem tudom, hogy hány óra lehet. Ráadásul senkinek nem is szóltam, hogy elviszem az autót. Szerintem kapni fogok ha haza jövök.
- Megengeded, hogy haza kísérjelek? - húzom fel az egyik szemöldökömet és próbálok komoly arcot vágni. Ilyenkor ez a normális viselkedés nem? A fiú haza kíséri a lányt és egy csókkal búcsúznak el egymástól.  Azonban Theo arca elszomorodik.
- Nem akarok haza menni - sóhajtja és leszegi a fejét. A hajába puszilok, majd kedvesen emelem fel a fejét, hogy tudja a szeme közé nézni. Nem tudom, hogy miért nem akar haza menni. De mielőtt meg tudnám kérdezni Ő az aki folytatja. - Mi van akkor ha megint bunkó leszel velem? Ha megint visszajön az az éned amit én utálok?
- Soha többé nem leszek veled utálatos. Ígérem! - mondom komolyan és egy nagy puszit nyomok az arcára. Hangosan felkacag és kezeink összekulcsolódnak, majd úgy indulunk el haza fele. Lassan sétálunk miközben kis semmiségekről beszélgetünk.
Élvezem a gyaloglás minden pillanatát egészen addig míg a hátam mögül meg nem hallom a nevem. Megfordulok és szembe találom magam Pammel. Megtorpanok, de mielőtt bármit tudnék csinálni, vagy mondani a nyakamra ugrik és szenvedélyes megcsókol. Érzem ahogy Theo elengedi a kezem és tisztes távolságba megy tőlem. El akarom magamtól lökni Pamet, de olyan erővel kapaszkodik belém, hogy képtelen vagyok még csak mozdulni is.
- Egész este téged vártalak. - meséli Pam izgatottan és végre levegőhöz enged jutni, de a nyakamat még mindig nem engedi el. Fogalmam sincs, hogy mi ez az egész, de látom ahogy Theo gyilkos pillantásokat küld felém. Basszus, neki most biztos úgy tűnik mintha én és Pam...jézusom.
- Theo...ez nem az aminek látszik. - kezdem el magyarázni. De mit is akarok magyarázni? Nincs semmi köztem és Pam között. Nekem Theo kell.
- Tudtam én, hogy valaki egy nap alatt nem változik meg ennyire. - nevet fel gúnyosan, majd a következő pillanatban leveszi magáról a kabátomat és kicsit sem kedvesen dobja hozzám és megy el.
Pár perce még kézen fogva sétáltunk és a randinkat szerveztük, most pedig megint utál engem...

21

Hellóóó:D Először is tisztázzuk, hogy a vége azért lett olyan fura mivel pár héttel ezelőtt még úgy volt, hogy a történetnek ez lesz az utolsó rész, de mivel aztán meggondoltam és írtam még hozzá plusz három fejezetet plusz egy epilógust, így a rész vége különleges lett xD remélem nem haragszotok meg érte...szóval ebből a történetből még négy rész lesz olvasható epilógussal együtt :) addig is komizniiii

#THEO
- Indulhatunk? - fordul felém, kezét nyújtva Ashton, de mielőtt bármit is tudnék mondani, elkapja a derekam magához húz és lágyan megcsókol. Nem csókolom vissza, sőt még csak a szemeimet sem csukom le és remélem, hogy feltűnik neki, hogy mennyire nem kívánom ezt az egész helyzetet. Nem akarok Ashtonnal lenni. Buli pedig pláne nem akarok vele menni, de egyszerűen nem tudok mit tenni ellene. Tegnap óta mintha teljesen kicserélték volna. Mikor átjött megbeszélni azt, hogy  ma mikor akar indulni a házibuliba és meglátott Liam szobájában, vérszemet kapott. Éjjel sikerült leráznom magamról ugyanis addig velem volt a szobámba és ha Adam nem küldte volna haza akkor szerintem még lett volna pofája nálam is aludni. Aztán reggel mikor még mélyen aludtam megint itt volt. Olyan mintha magához akarna láncolni. Vagy pedig csak egyszerűen féltékeny Liamre.
Liam. Tegnap óta totál máshogy viszonyulok hozzá. Ashton mellett nem érzem azt amit Liam mellett. Nem görcsöl a gyomrom, nem vagyok zavarban és nem akarom azt, hogy randira hívjon. Azonban Liammel nagyon is szívesen elmennék kettesben valahova. Sőt ebbe a buliba is inkább vele mennék mint Ashtonnal. Akarom még egyszer hallani a szájából, hogy szerelmes volt belém.
Belém még igazából soha nem volt senki szerelmes, csak Ő. És ez engem rettentően boldoggá tesz. Nem hittem volna, hogy egyszer Liam lesz az a fiú aki után sóvárogni fogok. Mostanra már valahogy az egész srác bejön. Nem tartom utálatosnak, hülyének, idiótának és még rondának sem. Szerintem nagyon is szexi stílusa van amihez még hozzá tartozik a mély hangja és a cuki kiskutya szemei is. Nem is értem, hogy eddig, hogy nem tűnt fel, hogy Ő mennyire az ideálom. Talán azért nem mert eltakarta a szememet a gyűlölet.
Ha három éve adtam volna neki egy esélyt akkor lehet, hogy még mindig ő lenne a pasi és nem lett volna ekkora nőcsábász. Én csináltam belőle szörnyeteget csak azért mert magamra gondoltam. Mostanra már bánom azt, hogy annyiszor kikosaraztam. Pedig igazából aranyosnak találtam. Viszont az évfolyam társaim közül akkor még senkinek nem volt pasija így tartottam attól, hogy ribancnak fognak tartani amiért tizennégy évesen már fiúm van. A mai világban már inkább az a ciki a tinnégy évesek között ha valakinek nincs pasija.
Lehetséges egy nap alatt bele zúgni egy olyan személybe akit hosszú évekig gyűlöltem? A neten azt olvastam, hogy igen, mert van olyan helyzet is mikor valaki egy másodperc alatt szeret bele valakibe.
Összezavarodtam. Liammel akarok lenni, de egyszerűen félek attól, hogy mi lesz akkor ha megint olyan lesz mint régen? Vagyis bunkó és flegma. Viszont ha esélyt sem adok neki akkor meg lehet megbánom. Gőzöm sincs, hogy ki az igazi Liam. De ahogy Harry szokott mesélni róla, akkor szerintem az az igazi Liam akivel tegnap beszélgettem. És abba a Liambe fülig szerelmes vagyok.
- Még meg kell keresnem a táskámat - húzódok el Ashtontól majd hátrálni kezdek. Elég béna kifogás tudom. Igazából arra számítok, hogy valami történni fog és nem kell Ashtonnal elmennem kettesben. Nem akarok vele menni egy buliba! - Tudod mit? Menj ki és várj meg az autóban. Ígérem sietek. -Ashton gyanakodva méreget, de végül bólint majd sarkon fordul és kisétál a házunból. Megkönnyebülten felsóhajtok és az alsó ajkamba harapok. Muszáj összeszednem magam. Hisz Ashton rendes srác és mikor először találkoztunk még tetszett is. De akkor miért változott meg róla ennyire a véleményem. Hisz semmi rosszat nem csinált nekem. Azonban mégis van benne valami furcsa. Nem tudom, hogy mi az, de valami érdekes dolog.
- Ne menj el Vele! - még csak meg sem kell fordulnom rögtön tudom, hogy Liam az aki mögöttem áll. Mégis megfordulok és szembe találom magam a szomorú és egyben csalódott arcával. Tegnap óta mást sem szajkózik csak ezt az egy mondatot. Tudom, hogy nem bírja Ashtont, de azt nem tudom, hogy miért nem akarja azt, hogy elmenjek vele ebbe a buliba. - Ashton nem az akinek mutatja magát. Ismerem az olyan fiúkat mint Én, hisz egy voltam közülük. Csak meg akar fektetni téged és pont ezért visz el abba a házibuliba - lép közelebb hozzám. Nem szólok semmit csak komoran állok és hallgatom. Lehet hinnem kellene neki, de valahogy Ashtonból nem tudom kinézni, hogy csak ki akar használni. - Theo én tudom mik mennek az ilyen bulikban. Leitat majd felvisz egy üres szobába és szépen megdug, másnap reggel pedig elküld a francba. Nem szeret téged. Lehet, hogy most azt hiszed, hogy kamuzok pedig nem, hisz pár hónapja még én is ilyen voltam ezért tudom, hogy mi a terve veled annak a köcsögnek. - mérges, de annyira, hogy félek mindjárt széttör valamit. Hinni akarok neki, de nem tudok. Mi van akkor ha csak hazudik?  Ashton nem úgy néz ki mint aki csak kihasználja a lányokat.
- Két napja még a halálomat kívántad, most pedig szinte elsírod magad csak az miatt,hogy ne menjek el Ashtonnal bulizni - kezdek el hangosan töprengeni. - Nem értelek Téged Liam! És hinni szeretnék neked, de nem tudom, hogy bízhatok e. Ilyen kevés nap alatt nem változik meg valaki ennyire. - és kimondtam azt amit igazából gondolok. Mindenre rosszra fel vagyok készülve. Tuti, hogy megint idegbajt kap és kezdődik elölről az egész utálat dolog. Azonban nagyon is meglepődök mikor a plafon felé fordítsa a fejét és mély levegőt vesz. Valamit mondani akar, csak nem tudja, hogy hogyan kezdjen neki.
- Mert tetszel! - nyögi ki ezt a két szót és a szemembe néz. A szívem hevesebben kezd el dobogni és még a világ is megfordul velem. Azt mondta, hogy tetszem neki. - Három éve megfogadtam, hogy gyűlölni foglak és akkor így megakadályozom, hogy megint fájdalmat okozz. De arra nem gondoltam, hogy jön egy pasi aki levesz a lábadról és akibe bele szeretsz.  Nekem kellene Ashton helyében lennem! Én vagyok az a srác akire neked szükséged van. - elkapja a kezem és elkezd maga felé húzni.
Nem ellenkezem, helyette várom, hogy valamit csináljon. Akarom, hogy ismét magához húzzon és megöleljen. Azonban most nem akar ölelkezni. Egyik percen kezével még az én kezemet fogja, majd a másik percben már a derekamon pihen a keze, a feje pedig vészesen közelíteni kezd felém. Nem húzódom el. Egyszerűen akarom azt, hogy megcsókoljon. Nagy is a csalódás mikor ajkait az arcomon érzem meg. Csalódott vagyok és ennek hangot is adok, vagyis szomorúan felsóhajtok. Felkuncog, majd ismét megpuszil, de valamivel leljebb. És ez így folytatódik hosszú másodpercekig, vagyis egészen addig míg az utolsó pusziból csók nem lesz. Lassan, finoman kóstolgatja az ajkaimat, de mikor megérzi, hogy nincs mitől tartani sokkal bátrabban csókol. Szinte képzeletben már hallom a tűzijátékot, és szerintem még az egyik lábamat is felemeltem. Tényleg jól csókol.
A gyönyörű pillanatnak egy hangos ajtócsapódás vet véget, mi pedig rögtön szét ugrunk. Ashton az aki az ajtóban áll és szinte villámló tekintettel méregeti Liamet. Na basszus, Ő róla elfeledkeztem.
- Theo, indulhatnánk végre? - kérdezi idegesen és a vállamra teszi a kezét, majd úgy kezd el kifelé húzni a házból. Liam meg jön utánunk, de ezt mikor Ashton észreveszi megtorpan és vissza fordul a fiú felé. Én Liamet akarom! Nekem Ő kell és nem Ashton. - Bocs, de téged senki nem hívott meg, ugyanis az én baráti körömbe Te egy nem kívánatos személy vagy.
- Ennyire nem tűnt még fel, hogy Theonak nem Te kellesz hanem én? - kérdezi Liam és egy diadalittas mosoly terül szét az arcán. Na nehogy már miattam vesszenek össze. Tök röhej, hogy mind a kettejüknek én kellek. Mintha egy szupermodell lennék.
- Mégis velem jár, és nem veled. - kacsint rá Ashton. Liam meglepődik majd kérdően néz rám. Próbálom a tudatára adni, hogy ez nem igaz. Én nem járok Ashtonnal, csak Ő képzeli be. Azonban mikor szólásra nyitnám a számat Ashton megint húzni kezd és meg sem áll az autójáig. Ott benyom az anyósülésre és rám csapja az ajtót, Ő pedig beül a volán mögé és elindulunk.
Azt hiszem, hogy mondhatom azt, hogy túl vagyok életem egyik legrosszabb kocsikázásán. Nem elég, hogy Ashton tuti a kerülő úton ment, de mikor még csak a fél úton jártunk, kezét a combomra tette és az út hátralévő részében azzal volt elfoglalva, hogy a szoknyámat tudja minél feljebb csúsztatni. Kijelenthetem, hogy Liamnek igaza volt. Ashton ma meg akar fektetni.
A házibuli egy otthonos kis házban volt. Ashton rögtön otthon érezte magát, és a haverjaival vad ivászatba kezdett. Én pedig senkit nem ismertem és nem is akartam senkit megismerni. Az egybegyűltek nagy tömege már részeg volt és merem azt mondani, hogy Ashtonnak nem adok két órát és Ő is hulla részeg lesz. Ami rám nézve jó lenne mert akkor kidőlne én pedig húzhatnék haza Liamhez és megmagyarázhatnám neki, hogy semmi közöm Ashtonhoz.
Csak arra nem számítottam, hogy a részeg barátom táncolni fog akarni velem. Egy óra alatt részegre itta magát és velem akart táncolni. Nem volt más választásom, muszáj volt vele elmennem. A pia totál kimosta az agyát. Annyira szorított magához, hogy szinte levegőt nem kaptam, és ha ez még mind nem lenne elég, csókolgatott. Mindenhol! Azt hittem, hogy elhányom magam Tőle és akkor hirtelen abba hagyta.
- Gyere, mutatok valami szépet Neked Csinibaba - suttogta a fülembe és mielőtt bármit tudtam volna csinálni elkapta a csuklóm és elkezdett húzni az emelet felé. Mindenhol szerelmes párok, nekem pedig rossz előérzetem támadt. Mit akar az emeleten, ahol elméletileg a hálószobák vannak? Elméletileg? Ashton pontosan az egyik ilyen szobába nyitott be, majd kicsit sem kedvesen lökött le az ágyra és mászott felém. A teljes testével letepett miközben a két kezemet a testem mellé szorította és elkezdte a nyakamat szívni.
- Ashton, állj le! - parancsoltam és a lábammal próbáltam Őt megrúgni, de ezzel csak még jobban felhergeltem Őt. Erőszakosabb lett és már ahogy csókolni akart, még az is fájt. Ő engem most meg akar erőszakolni? - Hallod, ez fáj! - szóltam rá még erélyesebben, de csak kinevetett. Most komolyan hagynom kell, hogy ez a paraszt ezt csinálja velem? És én még azt mondtam rá, hogy édes, meg kedves? Ez egy vadállat!
Az ajtó kinyitódik, de Ashton nem zavartatja magát egészen addig míg valaki le nem húzza rólam. És az a valaki Liam volt. A padlóra taszította Ashtont majd ő is rávetette saját magát és ott kezdte el ütni ahol csak érte.
- Ha még egyszer hozzá mersz érni Theohoz esküszöm megöllek! - és minden egyes szó után behúzott egyet az alatta vergölődő Ashtonnak. Lehet bunkó leszek, de szerintem megérdemelte. Ha nem jött volna időben Liam, akkor ez a marha képes lett volna engem megerőszakolni. Liam megmentett engem. Úgy látszik, hogy mégis bízhatok benne. - És csak, hogy tudd Ő az én csajom. - és azzal felál, majd a kezét nyújta felém. Rögtön megfogom és hagyom, hogy kihúzzon a helységből, majd a házból. Mikor a friss levegőn állunk megtorpanok. Ős is megáll és idegesen néz felém.
- Megmentettél. - köszörülöm meg a torkom miközben észre veszem, hogy a szája sarka vérzik. Felé lépek és a pólóm ujjával letörlöm neki a vért. Hálás érte. Kezeimet az arcára teszem és végig simítok rajta. Annyira puha arca van. Elmosolyodik az érintésemtől és akkor két gödröcskére leszek figyelmes az arcán. Neki vannak gödröcskéi az arcán! Ennél cukibb már nem is lehetne. Akkor most már hivatalosan is tökéletes! - Eszméletlen, hogy egész idáig nem tűnt fel, hogy a pasi akit mindenhol kerestem, végig előttem volt. Ígérd meg nekem, hogy soha nem változol meg. Nem leszel bunkó, vagy flegma, hanem ilyen maradsz mint most. Aranyos , kedves, imádnivaló. Pontosan ilyen aki elérte nálam, hogy egy nap alatt bele szeressek. - Liam szájára még szélesebb mosoly húszódik és elkezd az ujjaimmal játszani.
- Akkor most hivatalosan is megcsókolhatlak? - kérdezi bátortalanul, de választ nem kap. Helyette a nyakába vetem magam és most én vagyok az aki szenvedélyesen megcsókolja őt.
Ha valaki pár hónapja azt mondja nekem, hogy Liam Payne lesz a pasim akivel szinte képesek lettünk volna megölni egymást, akkor az illetőt hülyének néztem volna. De pár napja nem ismertem az igazi Liamet. Mert ez a Liam egy érző szívű srác, aki a szerelemre várt, de mivel én kikosaraztam, magába roskadt és azt hitte, hogy az a legjobb megoldás ha mindenkivel bunkó lesz. Mostanra azonban a világ megismerheti az igazi énjét, amibe én képes voltam egy nap alatt bele szeretni.

20

Helóóó!!! itt van a várva várt rész ahol elég sok minden kiderül ;)  a vége miatt tuti megint utálni fogtok, de ez van :P komizniiiiii

#THEO
Halk kopogásra leszek figyelmes. Tekintetemet rögtön elveszem az előttem pihenő könyvről, majd csodálkozva fordulok a szobám ajtaja felé. Soha nem szoktak kopogni. Senki sem. Mindenki csak kinyitja az ajtómat és bejön. Most viszont határozottan kopogtak és ez most furcsa és szokatlan. Az itt élő egyedek közül senki sem olyan inteligens, hogy bekopogjon mikor belép az én szobámba.
Szóval valaki olyan kopogott be hozzám aki nem ebben a házban él. Na és ki látogat engem itt meg?
Ashton! Nem hiszem el, hogy ennyire nem tud a seggén maradni. Lesmárolt, ami nem azt jelenti, hogy máris a barátnője vagyok. Hagyjon már békén egy kicsit. A mai napom már így is katasztrófa és mégsem tud békén hagyni. Azt hiszem, hogy ideje lenne vele komolyabban elbeszélgetnem vele. Vagyis el kell neki mondanom, hogy mi csak barátok vagyunk és a barátok nem csókolóznak. De félek attól, hogy nem fogja egykönnyen felfogni. Mégis, hogy fajulhatott el idáig ez az egész. Az első napokban tényleg totál odáig voltam ért, de utána valami megváltozott.
Még egyszer kopognak. És még türelmetlen is! Megforgatom a szemeimet a könyvemet becsukom, majd nagy nehezen felállok a székemről, majd elindulok ajtót nyitni. Unott tekintettel emelem fel a fejem és már épp kérdezni akarom Ashtontól, hogy mi volt ilyen sürgős, mikor Liam mogyoróbarna tekintetével találkozom.
Levegőt is elfelejtek venni miközben Őt nézem. Ő volt az aki bekopogott hozzám? Az kizárt! Liam ilyet soha nem tenne, mivel ez tönkre vágná az imidzsét. Ezért is vetem el rögtön ezt a hülye gondolatomat, miközben jobban kidugom a fejem az ajtón, hogy tudjak körbe nézni a folyosón és nézzem meg, hogy vajon hol van Ashton, vagy valaki aki bekopogott és nem Liam volt.
Azonban Liamen kívül nincs senki más a folyosón, ami csak egyet jelenthet. Tényleg Ő volt az aki bekopogott hozzám. Az én szobámba, vagyis látni akar. Végig mérem. Arcán nincs se, düh, flegmaság, bunkóság, lenézés, utálat és az egyéb arcformái amikkel engem szokott megáldani. Helyette mosolyog. Határozottan, aranyosan és kedvesen mosolyog. De úgy ahogy eddig még soha nem láttam. Nem is tudtam, hogy tud ilyen kedvesen is rám nézni. És most a szemei sem szórnak villámokat az idegességtől, és még csak nem is olyan a pillantása mint aki meg akar ölni. Egyszerűen csak barátságosan csillognak a barna íriszei. Ez félelmetes.
Elveszem a pillantásomat az arcáról és akkor megakad a szemem a kezében tartott csomagon. Azon a csomagon amit alig egy órája én tettem az ágyára egy levéllel együtt amiben bocsánatot kérek tőle. A csomag ki van botva és már a Batmanes felső sem olyan szépen van benne, mint ahogy én tettem bele. De ha nem írtam a levélre nevet, akkor mégis miért hozta ide nekem? Elméletileg nem lenne szabad tudnia, hogy én adtam oda neki a csomagot.
- Te kopogtál az előbb ? - köszörülöm meg a torkom és zavarodottan megpiszkálom az orrom.
Liam nem szól semmit, még mindig csak mosolyog. Ha órák hosszat itt akar állni és mosolyogni akkor benne vagyok. Csak félő, hogy el fog fáradni. De fáradságtól nem kell félnem, mivel mikor csak egy picit is megmozdulok, két kar kulcsolódik a derekamra.
Még pedig Liam két karja az ami a derekamon van! Nincs időm gondolkodni sem, mert a következő pillanatban gyengéden magához húz és száját a homlokomhoz érinti. Nem tudom, hogy mi történik, de a kezeim önálló életre kelnek és a nyaka köré kulcsolódnak, miközben arcomat a mellkasába fúrom. Különös dolgok történnek bennem. A hasam furcsa rángatózásba kezd, de biztos, hogy nem attól mert rosszul vagyok, vagy pedig éhes. Nem, ez határozottan jó érzés, és kellemes. Hallani Liam szívdobogását szinte nyugalommal tölt el. Beszívni pólója illatát ami szédítő hatást nyújt, élvezetes.
Imádom. A szívem a torkomba dobog és biztonságban érzem magam a karjai között. Oké, mi a franc van velem? Tuti, hogy rosszul vagyok, mert eddig ilyen dolgokat soha nem éreztem. Pláne nem Liam jelenlétében. Egyáltalán mi ütött belé, hogy csak így megölelt? Hisz nem rég, még utált engem és én is őt. Most meg élvezem, hogy közel tudhatom magamhoz. - Beteg vagy? - kérdezem nevetve, de eszembe sincs elhúzódni Tőle. Olyan jó az arcomat a mellkasába fúrni. Viszont hallom ahogy felkuncog, de a feje még mindig a homlokomnál van.
- Csak kussolj és élvezd a pillanatot, oké? Mert én cseszettül bírom, kislány. - hiányzott volna ha kihadja a menő nagydumás szövegjét. Szóval élvezi ezt a helyzetet. Akkor mégis csak beteg vagy pedig rosszul van. Mi van azzal a szöveggel, hogy undorodik Tőlem, meg, hogy soha nem érne hozzám. Oké, ezek rám is igazak mert én is mondtam rá ilyeneket.
- Én is élvezem, de ugye nem azért csinálod mert így akarsz megfojtani? Először ölelgedsz aztán hirtelen minden elsötétül és végem. - Liamnél semmit nem lehet biztosra tudni. És még nevet is a borzalmas ötletemen. Szóval lehet, hogy tényleg át futott az agyán, hogy megfojt.
- Soha nem tudod befogni, igaz? - kérdezi kuncogva, majd elhúzódik Tőlem amit én kissé csalódással fogadok. Pedig annyira jó volt érezni az illatát.
- Tegnap még a látványomtól is undorodtál, ma pedig ölelgetsz. Ennek a nagy változásnak csak van valami oka. - kezdek el töprengeni, de Ő még csak mindig sejtelmesen mosolyog. Megcsóválom a fejem reménytelenül és ezzel egy időben feltartja a kezében tartott csomagot. A szemei még fényesebben ragyognak és egyik kezét megint a derekamra teszi és úgy húz még közelebb magához. Szinte már remegek és alig tudom felfogni azt ami most közöttünk történik. Ezt a fajta Liamet nagyon nem ismerem. Viszont bírom, nagyon is.
- Megismertem az írásodat a levélben - fejét a nyakamba fúrja és érzem ahogy szuszog. Nem kérdem meg, hogy honnan ismeri ennyire az írásomat. Biztos lenne rá valami magyarázata, amire nem vagyok kíváncsi. Helyette csak csendben, boldogsággal tölt el, hogy titkon figyelni szokott. - Köszönöm Theo! - suttogja és egy érzéki csókot nyom a fülem mögé. Ha nem fogná a derekamat, már rég szétfolytam volna. Mi a franc ez az egész? Először megölelel, most pedig már meg is puszil?
Nem mondom azt, hogy nem esik jól Tőle. Nagyon is jól esik!
- Oké Liam, most már tényleg megrémisztesz! - tolom el magamtól, miközben a két szeme közé nézek gyanakodva. Érdeklődve várja a magyarázatomat. - Pár hete közlöd velem a tényt, hogy már sírtál miattam. Majd rá pár napjára hülyülsz velem a parkba. Aztán megint bunkó leszel velem. Most meg csak úgy magadönként megölelsz, és még puszit is adsz - fakadok ki és hadarom el egy szuszra a kis monológomat. Az arca nem változik. Ugyan olyan kedvesen figyel mint egészen idáig. - Mi történt Veled? Ugye nem vagy halálos beteg? - kérdezem idegesen. A filmekben mindig akkor javul meg valaki ha kiderül valamilyen szörnyű hír. Mi van akkor ha Liamnél is felfedeztek valamilyen súlyos betegséget? Lehet, hogy tényleg nem kedveltem, de azért nem örülnék neki ha csak úgy hirtelen meghalna. Azonban a félelmem rögtön tovaszáll, mivel hangosan el kezd nevetni. Aki halálos beteg az nem tud ilyen boldogan nevetni. - Mikor sirattalak meg Téged? - csúszik ki a számon a kérdés ami már hetek óta a lelkemet nyomasztja. Tényleg rettentően kíváncsi vagyok rá, mivel én nem emlékszem, hogy mikor bánthattam meg Őt annyira, hogy sírva fakadt.
Liam rögtön abba hagyja a nevetést és elkezdi az arcomat kémlelni. Nem szól semmit, csak egyszerűen néz. Nem utálattal, hanem inkább szomorúsággal. Lehet, hogy eszébe jutott az a pillanat mikor miattam sírt. Soha nem akartam Őt annyira megbántani, hogy sírjon. - Nézd, nem tudom, hogy mikor sirattalak meg Téged, de jobb ha tudod, hogy nem volt szándékos. Biztos, hogy megbánthattalak amiért elnézést is kérek, de már megbántam a tettem. Nem vagyok annyira kőszívű, hogy úgy megbántsalak, hogy sírj. - nem tudom, hogy ezt most miért mondom. Hisz Ő is nem egyszer megiratott már és mégsem kért Tőlem bocsánatot. Akkor én miért kérek tőle bocsánatot?
- Huszonkétszer. - néz a szemem közé komolyan. Homlokomat összeráncolom és beharapom az alsó ajkam. Mi van huszonkétszer? Nem értem, hogy ezzel most mire céloz. Sok jelentése lehet.
- He? - tapsot érdemelek az okos kérdésemért.
Liam megforgatja a szemem, majd elkapja a kezem és egyenesen a szobájába húz be. Az érintésétől megint érzem a hasamba a bizsergést. Azt hiszem ha holnap reggelre sem lesz jobb a hasam elmegyek orvoshoz.
Liam lenyom az ágyára, majd leül közvetlen mellém és elkezdi a kezeit tördelni. Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer ő lesz az aki behív a szobájába. Ráadásul még zavarba is van. Kész meglepetés ez a srác.
Hallom ahogy mélyen kifújja a levegőt, majd pontosan felém fordul és mélyen a szemembe néz. Kíváncsian várom a mondandóját. Hisz én kérdeztem.
- Emlékszel arra mikor először találkoztunk? - elgondolkodod, majd bólintok. A gimiben találkoztunk először. Már akkor is eléggé feltűnő jelenség volt a Justin Bieberes sérójával, a két számmal nagyobb nadrágjában, meg a válltáskájával. - Te voltál gólya a tizennégy éves fejeddel, én meg a menő másodéves és egyben az évfolyam legfiatalabb tagja is mivel rajtam kívül már mindenki betöltötte a tizenötöt. És az összes osztálytársamnak már volt csaja, csak nekem nem, ráadásul még kegyetlen béna is voltam, így bele gondolva nem is csodálkozom rajta, hogy senki nem akart velem járni. - felkuncog, de nem értem, hogy ehhez nekem most mi közöm van. Tudom, hogy egy évvel idősebb csak Tőlem és azt is tudom, hogy augusztusban született. Viszont azt nem tudtam, hogy bénának tartották. Liamre úgy emlékszem, hogy mindig egy szexi pasi volt, a lányok álma.
- Mi köze van ehhez a sírásnak? - kérdezem.
- Szeptember elseje, évnyitó én pedig elkéstem Harry miatt mivel elaludt. Késve érkeztem meg a suliba és véletlenül az elsősökhöz keveredtem, pontosan melléd - erre már emlékszem. Totál hülyén éreztem magam mivel a felsőbb évfolyamosok közül mindenki minket, - vagyis az újakat, - bámult. Én pedig utálom ha bámulnak, pont ezért kellemetlenül is éreztem magam.
- Igen, és kék sapka volt a fejeden, majd jött az igazgató és ordítozni kezdett veled, hogy milyen neveletlen vagy és ő vette le a fejedről. Mind a ketten röhögőgörcsöt kaptunk. Akkor tök aranyos voltál. - nem tudom, hogy honnan emlékszem ilyen pontosan erre. Pedig nem nagy dolog. Viszont abban a sapkájában tényleg aranyos volt. És akkor még az arca is olyan kisfiús volt.
- Abban a pillanatban én beléd estem - nyel egy nagyot és a nadrágján lévő lyukat kezdi el nézegetni. Megdermedek és gőzöm sincs, hogy mit kellene csinálnom. Azt hiszem, hogy innentől kezdve tudom, hogy folytatótik a történet és azt is tudom, hogyan kapcsolódik be a huszonkettes szám. - Ott álltál megszeppenve és elveszve, de mégis tudtál mosolyogni. Amikor pedig meghallottalak nevetni tudtam, hogy kellesz nekem. Viszont neked nem kellettem. Csomószor próbálkoztam nálad, de nem érdekeltelek. Huszonkétszer hívtalak el magammal valahová, de Te mindig kikosaraztál. Ez után pedig összetörtem és olyan dolgot kérdeztem Tőled ami nagy bunkóság volt Tőlem...- a hangja elcsuklik és a hajába túr.
Sorra játszódnak le előttem a jelenetek. Mikor suli után haza akart kísérni, de én inkább Chanellel mentem. Mikor órák után segíteni akart megírni a leckéimet. És mikor el akart hívni hozzájuk, hogy tudja megmutatni a kedvenc filmét amit velem akart először megnézni. Basszus, komolya huszonkétszer utasítottam el Őt. Nem is volt szándékos. Aranyosnak találtam Őt, de nem akartam vele összejönni. Hisz még csak tizennégy éves voltam. Egy gyerek!
- És mikor megkérdezted, hogy nem e akarok veled lefeküdni. Le akartál velem feküdni csak azért, hogy tudj dicsekedni vele, hogy már nem vagy szűz. Csak egy éjszakára kellettem volna és ezt te közölted is velem. Én pedig megundorodtam tőled mivel úgy éreztem, hogy csak ki akarsz használni. - az volt az a pillanat mikor Liam többé nem nézett rám mosolyogva. A tekintete sötét lett és még csak a társaságomat sem kereste. Lehet ez az a pillanat amire mindig is kerestem a választ. Vagyis ez az a momentum mikor én és Liam megutáltuk egymást.
- Kinevettél mivel szánalmasnak találtál, hogy mindenki jó lenne csak azért, hogy veszítsem el a szüzességem. Csúfot űztél belőlem én pedig nem tudtam megbocsájtani neked. Úgy gondoltam, hogy az lesz a legjobb ha végleg ellöklek magamtól és erre az volt a legjobb megoldás ha elhihetem magammal, hogy megutállak. - sóhajt fel és ismét rám tekint. Nem tudom, hogy mit mondjak. Felzaklattak ezek az emlékek. - Azonban most hivatalosan is bocsánatot szeretnék Tőled kérni amiért ki akartalak használni. Viszont mikor randizni hívtalak azt tényleg komolyan gondoltam mert tetszettél. Azt az egész szex ügyet csak mérgembe mondtam, hogy végre figyelj fel rám. - nem csak Ő a hibás hanem én is. Nem kellett volna ekkora ügyet csinálnom belőle. Ha elmentem volna vele randizni akkor lehet, hogy tényleg megszerettem volna és akkor tuti, hogy lefeküdtem volna vele.
- Én kérek elnézést amiért kinevettelek és huszonkétszer kikosaraztalak. Mentségemre legyen szólva, hogy egy naiv kislány voltam aki minden este azért bőgött az anyjának, hogy még nem menstruál. - elég fejletlen kislány voltam és irigyeltem a barátnőimet mivel Ők tökéletesek voltak én meg nem.
- Mit gondolsz most, hogy ezt így megbeszéltük és tisztáztuk, kezdhetjük elölről? - köszörüli meg a torkát és reménykedve keresi a pillantásom.
- Mit gondolsz most, hogy bevallottad, hogy szerelmes voltál belém, megint el mernél hívni randizni? - kérdezem incselkedve. Meglepődik és egy széles vigyor jelenik meg az arcán, és úgy bólint egy hatalmasat. Szóval szívesen jönne el velem randizni. Hát őszintén én is szívesen mennék el vele.
- Szóval akkor Theo eljössz....- köszörüli meg a torkát, de hirtelen nyitódik az ajtója és Harry jelenik meg Ashtonnal együtt. Liam arca rögtön elsötétül, én pedig felpattanok és Ashre nézek.
- Theo, csak egyeztetni akartam veled a holnapi bulit...- kezdi Ashton én pedig homlokon csapom magam. Basszus tegnap Ashton randizni hívott mivel házibulit szervez az egyik haverja. Én pedig igent mondtam neki...

19

Helllóóóó!!!! Most jöttem rá arra, hogy én szörnyen béna vagyok címadásban, szóval nézzétek el nekem ezeket a borzalmas címeket xD és szerintem már valakinek a Batmanes dolgokból is elege van és már szerintem is sablonos mivel eddig szinte az összes történetemben megemlítettem :D na mindegy, megnyugtatok mindenkit, hogy ez lesz az utolsó olyan történet amiben Batman szerepet kapott ;) komizniiiiiiiiii

#THEO
Hazudnék ha azt mondanám, hogy kicsit sem érdekel az amit pár perce hallottam mikor vissza fordultam az emeletről mivel az ebédlőben felejtettem a telefonom és meghallottam azt ahogy Adam, Liam és Harry mély beszélgetést folytatnak rólam. Tudom csúnya dolog a hallgatózás és meg is akartam volna fordulni, de mikor meghallottam a nevem úgy gondoltam, hogy muszáj maradnom és hallgatózno. Bárcsak ne tettem volna. Én hülye még mertem azt hinni, hogy Liam tényleg kezd megváltozni. Hogy, nem is olyan kőszívű mint amilyennek mutatja magát, sőt érzéki szíve van amivel nagyon is tud szeretni, csak egyszerűen nehezen nyílik meg mások előtt.
Tévedtem! Liam soha nem fog megváltozni velem szembe. Örök életében utálni fog valamiért. Tudom, hogy van rá valamilyen oka amire én nem jöttem még rá eddig. Réges régen elkövethettem valami csúnya dolgot amit Ő nem tud nekem megbocsájtani. De mit? És ha ő én felteszem magaba azt a kérdést, hogy miért gyűlölöm Őt? Nem tudok rá választ adni. Egyszerűen csak utálom mert Ő is bunkón viselkedik vele. Mindig is úgy gondoltam hogyha Ő normálisan viselkedne velem, akkor én sem bannék vele lekezelően. Azonban neki esze ágában sincs megváltozni. Sőt merem azt mondani, hogy az a célja, hogy napról napra jobban utáljam meg.
De akkor mi volt az ami a parkban történt közöttünk? Olyan furán nézett rám és látszott rajta, hogy nagyon is élvezi azt, hogy velem lehet kettesben és hülyéskedhet. Azt a Liamet nagyon bírtam. Haza sem akartam jönni, de muszáj volt mivel tiszta vizek voltunk a hóban való fetrengés miatt. Igaz az úton nem beszélgettünk, hanem csak szótlanul sétáltunk, de valahogy az minden pillanatnál többet ért. Élveztem a társaságát és nem bántam volna ha megismételtük volna még. Liam nem említette többet a parkos incidenst. Nem is volt bunkó velem, hanem egyszerűen csak éltünk egymás mellett normálisan.
Egészen a mai napig azt hittem, hogy végre a dolgok rendeződni fognak kettőnk között, hisz napok óta nem nézett gyűlölettel rám. Egészen ma délutánig. Gőzöm sincs, hogy mi volt ma ez az egész Ashtonnal. Könyörgöm Ő vett nekem ajándékot én pedig nem. Nem is gondoltam rá, hisz én úgy gondolom, hogy csak jó barátok vagyunk. Helyes és édes meg aranyos, sőt álom pasi, de ez már túl tökéletes pontosan ezért sem tudok mit kezdeni vele. Viszont Ő már gondolkodott helyettem. Eljött, a kezembe nyomta az ajándékot, - amit még most sem nyitottam ki, és szerintem nem is fogom, - majd megcsókolt és megjelent Liam. Láttam az arcát! Szomorú és csalódott volt, majd hirtelen elsötétült a tekintete mikor elment mellettem. Komolyan még én éreztem magam rosszul amiért meglátott Ashtonnal csókolózni. De hát a számomra nem is jelentett semmit az a csók! Nem tudom, hogy mit akarok Ashtonnal még. Lehet, hogy tetszik, de szerelemmel nem szeretem.
Aztán jött az az ominózus pillanat. Anya elment, én pedig itt maradtam Velük. Azt hittem, hogy jó karácsony estém lesz. Azonban most már hivatalosan is kijelenthetem azt, hogy ez életem legszörnyűbb karácsonya.
Mit is gondoltam? Azt, hogy Liamnek egy picit is fontos vagyok? Legalább kiderült, hogy csak megtűr. Utálja még csak a jelenlétemet is. Fáj, hogy így beszél rólam a hátam mögött. Na és Harry? Azt hittem, hogy már a barátomnak mondhatom. Nos mint kiderült Ő is utál és még csak egy asztalnál sem akar ülni velem Szent este. Adam is szerintem csak azért jó pofizik velem mert kell neki az anyám. Kár, hogy anya nem hallgatta végig a beszélgetésüket. Kíváncsi vagyok, hogy mit szólt volna rá, hogy a drága pasija és annak két gyerek, még csak a puszta látványomtól is undorodik.
Egy könnycsepp gördül le az arcomról ahogy a folyosón állok a falnak dőlve. Lentről halk susogás töri meg a csendet, és mikor mozgolódásra leszek figyelmes rögtön besietek a fürdőszobába és magamra zárom az ajtót. Nem akarok velük beszélni, pedig tudom, hogy Adam lenne az aki utánam jönne és magyarázkodásba kezdene, hogy nem úgy értették ezt az egészet. Azt meg pláne nem akarom, hogy meglássanak sírni. Nem is értem, hogy miért sírok. Liam már egy csomószor megbántott, akkor ezen most mit bőgök?
Egy keserű horkantás hagyja el a számat, mikor a fiúra gondolok. Mindig is megkeserítette az életemet. Talán már itt lenne az ideje, hogy egyszer Ő is igazán szenvedjen miattam.
 Halk sípszóra leszek figyelmes ami a mellettem lévő mosógépből származik. Gőzöm sincs, hogy miért teszem, de kiszedem a frissen kiszedett ruhákat, mikor egy fekete felső kerül a kezem közé. Hiába van kimosva így is megismerem rajta Liam jellegzetes illatát. Összegyűröm a pólót a kezem közül és el akarom dobni, mikor a mosdó szélén megpillantok egy ollót. Gondolkodás nélkül kapok utána, majd egy ravasz mosoly húzódik a számra ahogy az ezközt az anyagba vágom, majd pár másodperc múlva apóra szaggatott anyag darabkák landolnak a padlón. Élvezem, hogy tönkre tehetem Liam felsőjét. Boldog vagyok, hogy valamin bosszút tudok állni, ami az ő tulajdon. Olyan apró darabkákra nyírom a felsőt, hogy szinte az egész padló annak a darbkáival van tele.
Mikor kész leszek a teljes felsővel, önelégülten bólintok egyet, majd az ollót vissza teszem a helyére és mikor kimennék a fürdőszobából még utoljára direkt rátaposok a darabkákra amik megmaradtak a felsőből. Lehet gyerekes húzás volt tőlem, de nem érdekel. Egyszerűen jól esett, hogy végre tönkre tudtam tenni valamit ami Liamhez tartozik.
Mintha semmi sem történt volna, vissza megyek a szobámba és bele vetem magam az ágyamba. Ezt a napot is megéltem, hogy magam vagyok karácsony este. Úgy látszik ezt érdemlem.

Nem tudom, hogy mikor aludhattam el, de egy hangos ordításra ébredek fel és mikor kinyitom a szemeimet már világos van. Kómás fejjel felülök, de addigra az ordítozásból üvöltözés lesz. Rögtön tudom, hogy ez a hang csakis Liamhez tartozhat mivel Ő tud csak ilyen hangokat kiadni. Szóval most találta meg a felsőjét szétdarabolva. Boldogan ugrok ki az ágyból és indulok ki a szobámból ugyanis kíváncsi vagyok a jelenetre.
A folyosón van mindenki még anya is, Liam kezében pedig ott van pár darabka a szétnyírt felsőjéből.
- Ki tette ezt? - kérdezi Liam totál idegbeteg módjára miközben egy fekete darbkára mutogat. Kezdek attól félni, hogy mindjárt szétrobban a feje. Most komolyan ekkora cirkuszt fog levágni egy hülye felső miatt? Úgy tesz mint aki nem tudna többet venni. - Ugye most csak szivattok? Tönkre tettétek az utolsó megmaradt ajándékomat amit az anyámtól kaptam! - hogy mi? Utolsó ajándék az anyjától? Na, basszus erre most nagyon nem számítottam. Tudom, hogy az anyjuk meghalt és nehezen tudnak még mindig bele törődni és pont ezért kapaszkodnak minden emlékbe ami az anyjukról megmaradt.
- Biztos helyre lehet hozni. - próbálkozik Adam erre Liam szó szerint a képébe nyomja a kezében tartott darabkát miközben felmorog.
- Hogy hozod helyre ezt? Millió darabra van széttépve! - ha nem nyugszik le a végén még infarktot kap és ezt meg is értem. Én nem tudtam, hogy ez a felső ennyire sokat jelent a számára. Azt hittem, hogy ez csak egy átlagos felső. Ha tudtam volna tuti, hogy nem vágtam volna szét. - Most már hivatalosan is oda veszett minden emlékem ami az anyámról megmaradt! Tudom, hogy gyűlöltök amiért egy seggfej vagyok, de ne így büntessetek már meg. - kis híján elsírja magát. Sőt merem azt mondani, hogy az előbb mintha egy könncseppet láttam volna a szemében. Sokat jelentett neki én pedig elvettem tőle. Milyen ember vagyok már? Mindig úgy cselekszem, hogy nem gondolkozok. Ezzel igen is nagy fájdalmat okoztam neki és még csak rendbe sem tudom hozni. Annyi darabra nyírtam szét, hogy nincs az az erő ami képes lenne összevarrni. Pedig az égiekre esküszöm, hogy szívesen helyre hoznám Neki, csak azért, hogy ne kelljen Őt így látnom.
- Nem tudom, hogy hogyan történhetett - kezdi el csóválni a fejét töprengve anya. - Tudom, hogy tegnap betettem mosni. Lehet, hogy magasabb hőfokra állítottam a mosógépet. - most anya magát hibáztatja? Ez nem jó ötlet, mert így Liam csak még jobban meg fogja Őt utálni. Meg aztán nem is bírnék élni a lelkiismeret furdalásom miatt, amiért engedtem, hogy anya vigye el a balhét helyettem.
- Vagy pedig lehet, hogy direkt csináltad. Tudtad, hogy sokat jelent nekem ez a felső, ezért gondoltad, hogy így büntetsz meg amiért köcsög vagyok veled. Csak, hogy tudd eddig is utáltalak, de most már hivatalosan is azon leszek, hogy az apámmal is megutáltassalak. - anya csak pislogni tud majd elfehéredik. Szólni nem tud csak hatalmasokat nyel. Adam rögtön a derekánál fogva húzza magához és valamit a fülébe súg. Liam küld még egy gyilkos pillantást mindenkire majd berohan a szobájába és teljes erőből becsapja magára az ajtót.
Anya nem szól semmit csak sarkon fordul és lemegy a földszintre, Adam pedig rögtön utána siet. Így a folyosón csak én és Harry maradunk.
Rettentő szarul érzem magam most. Én nem így terveztem ezt az egészet. Sejtettem, hogy Liam ki fog akadni ha meglátja, de azt nem gondoltam, hogy ennyire. Honnan a francból kellett volna tudnom, hogy ezt a felsőjét még az anyukájától kapta? Talán tudtam volna, hogyha legalább egyszer az életben normálisan elbeszélgettünk volna. Hisz azt sem tudtam, hogy az anyjuk meghalt! Anya mondta el, mikor megkérdeztem Adamtől, hogy miért váltak el a feleségüktől. Egy paraszt vagyok. Nem csoda az, hogy tényleg utálnak. Én is utálom magamat. Azt is kezdem megérteni, hogy Liam miért gyűlöl. Engem képtelenség szeretni.
- Szóval akkor ezt a felsőt Liam imádta - hümmögök majd lehajolok, hogy a padlóról össze tudjam szedni a darabkákat. Nem azért akarom összeszedni mert ki akarom dobni, hanem azért akarom, hogy tudjam eltenni a megmaradt anyagokat.
- Amikor  megkapta, egész karácsonyi szünet alatt le sem vette magáról - hallom meg Harry hangját, miközben felkuncog ahogy vissza emlékezik a karácsonyukra. Biztos sokkal jobban élvezték mint az ideit. Amit nem is csodálok. - Tudod Liam már egész kicsi kora óta nagy Batman fan volt, viszont anya soha nem volt hajlandó venni neki ilyen felsőt mivel mindig arra hivatkozott, hogy úgy is kinőné, és ezért nem fog rá áldozni annyi pénzt. Viszont aztán Liam megállt a növésben, anya pedig úgy gondolta, hogy meglepi Őt egy ilyen hőn áhított felsővel. Liamet még soha nem láttam annyira boldognak mit akkor. - még jobb. Az eredeti Batmenes felsők tényleg elég drágák, és nem is lehet sok helyen kapni őket. - Azonban anya nem tudott sokat gyönyörködni abban, hogy Liam mennyire imádja a felsőt, mivel karácsony után pár héttel meghalt. - süti le a szemeit és a cipőjét nézegeti.
Hirtelen megint annyira szomorú lett, hogy gondolkodás nélkül lépek mellé, majd húzom őt magamhoz és engedem, hogy a vállamon sírja ki magát, miközben a hátát simogatom. Nem lehet neki könnyű. Tizenhat évesen elveszíteni az anyukáját akit szeretett. Én is biztosan így viselkednék. Képtelen lennék bele törődni ha elveszítenem az anyámat. Nem is értem, hogy tudtam gúnyolódni Harrynt. Hiányzik neki az anyukája, ebben pedig semmi vicces nincs.
- De legalább boldogan halt meg, hisz a fiai azóta is úgy szeretik mintha élne - veregetem meg a hátát mire Harry elhúzódik Tőlem és hálásan pislog rám.
- Ez igaz, csak tudod az évek során az emlékek eltűnnek és pont ezért fáj most Liamnek, hogy tönkre ment a felsője. Ezen a ruhadarabon kívül nem volt más tárgyi emléke anyától. - húzza el a száját csalódottan. Én pedig tönkre tettem neki.
Valahogy jóvá kell tennem a bűnöm. De, hogy? Manapság már nagyon is elterjedtek ezek a felsők, de most hirtelen honnan vegyek pontosan ilyet? Valaki olyan személyt kellene keresnem, aki imádja az ilyen dolgokat. Chanel bátyja eléggé nagy fan az ilyen téren. Imádja a szuperhősöket. Mi a garancia arra, hogy van neki Batmanes felsője amit szívesen eladna nekem? Ha meg sem kérdezem akkor nem fogom megtudni, Liam pedig örökké utálni fogja az anyámot. Pedig nem is anya a hibás hanem én. De én nem merem elmondani az igazat Liamnek. Akkor tényleg örökké gyűlölne.
- Most mennem kell mert dolgom van - közlöm Harryvel a tényt mire Ő bólint én pedig vissza megyek a szobámba. Rögtön a telefonom után nyúlok és máris tárcsázom Chanel számát. Egy csöngés után fel is veszi.
- Az ajándékod már a fa alatt van szóval nyugodtan jöhetsz érte - mondja vidáman, de engem valahogy nem érdekel most az ajándékom. Kell szereznem egy Batmanes felsőt, most azonnal!
- A bátyád szereti a Batmant? - térek rögtön a lényegre, miközben fel-alá járkálok a szobámba közben pedig azon imádkozok, hogy járjak szerencsével. Chanel először nem szól semmit.
- Asszem igen. - mondja ki végül. Egy hatalmas kő esik le a szívemről. Talán sikerül rendbe hoznom ezt az egészet.
- És van neki olyan felsője amit el tudna nekem adni? - kérdezem izgatottan a szívem pedig a torkomba dobog.
- Ha pénzt adsz érte, akkor szerintem még az egész ruhatárát is képes lenne eladni. - nevet fel Chanel. A levegőbe bokszolok, majd kezdel el öltözködni. Másodpercek alatt készülök el, majd kezdek el könyörögni az anyámnak, hogy vegyen el Chanelhez azzal az ürüggyel, hogy ott van az ajándékom. Anya természetesen bele egyezik mivel ki akarja szellőztetni a fejét ugyanis nem tud bele törődni Liam szavaiba. Chaneléknál rögtön a bátyja szobájába megyek ahol alkudozni kezdek vele, hogy adja el nekem a felsőjét. Nagy nehezen sikerül csak tőle megválnia ugyanis egyedi példány a ruhadarab. Viszont engem nem érdekel mert pontosan ugyan úgy néz ki mint az amit én tettem tönkre.
Sikerrel járok és máris sietek vissza haza. Ismét vissza megyek a szobámba és gondosan becsomagolom a felsőt, majd egy papírra a Sajnálom szót írom. Ezek után megvárom azt mikor Liam kimegy a szobájából én pedig belopózok és a csomagot gondosan leteszem az ágyára, majd vissza megyek a szobámba és egy örömteli mosoly kúszik az arcomra. Lehet elcsesztem viszont rendbe is hoztam. Most már csak várnom kell a reakciójára...